A mindenki által jól ismert önkéntes népességnyilvántartó rendszer, a Facebook is átesett rövid pályafutása során néhány kisebb-nagyobb ráncfelvarráson. A következőkben a rendszer evolúciójának néhány kiemelkedőbb mozzanatát szedjük csokorba.

Miközben mi itthon kínunkban már a szomszéd falu postásának macskáit jelölgettük iWiW-en, addig a tengerentúlon egy ifjú egyetemista bontogatta közösségi szárnyait. Az american dream beteljesült, az alapsztorit pedig már mindenki fújja, köszönhetően a hollywood-i giccsköntösbe bújtatott sikerfilmnek, ami megismertette velünk Mark Zuckenberg timeline-ját.

2005 Az első verzió, mely túljutott a Harvard kapuin, és igába hajtotta az online közösségi életre szomjazó lelkeket, a thefacebook névre hallgatott. A design már akkor is a letisztultság és egyszerűség jegyében készült, bár talán mindannyiunk nevében mondható: nagy szerencse, hogy a bitekre bárgyún meredő fiatalember arcképe lekerült a fejlécről.

2005 - thefacebook

 

2006 A következő állomás 2006, ekkor jelent meg a mini-feed funkció a profiloldalakon. Az igazán élelmesek már ekkor rájöhettek, mit kell tenni ahhoz, hogy szem előtt legyenek ismerőseik számára a nap 24 órájában.

2006 - facebook és a mini-feed

 

2007 Látszólag semmi érdemleges változtatást nem hajtottak végre, leszámítva egy-két ikont, na és persze a be-beszivárgó reklámokat.

2007 - facebook különösebb csoda nélkül

 

2008 Az új Facebook verzió alapértelmezetté válásáig csak a new.facebook.com címen volt elérhető. A dizájn nem sokat változott, cserébe jöttek a tabok, appok, postok, csak hogy legyen mit csinálni két profilnézegetés között is.

2008 - bővülés ezerrel

 

2010 A nagytakarítás éve volt, elsősorban az átláthatóság és használhatóság jegyében történtek módosítások. A közösségi site egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az interakciókra, és ezzel a kiadással immár hivatalosan is jelezték, a képmegosztók csataterére kívánnak lépni. Az egyszeri júzernek több se kell, mehet a memóriakártyák felkopizása egyenesen a Facebookra, legyen szó esküvői fotósorozatról, balatoni nyaralásról, vagy éppen tükörpucolás kellős közepén véletlenül lekapott kacsaszájakról.

2010 - interaktivitás és fotódömping

 

2011 Egész biztosan a legtöbbet vitatott módosítás, megjött a timeline. Lehet szeretni, gyűlölni, vagy épp a lehető legtovább húzni az át(nem)állást, az azonban nem kétséges, hogy a Facebook eddigi legeredetibb és legmerészebb húzása. Születsz, regisztrálsz, majd halálod percéig kronológikus sorrendben posztolgathatsz, és ehhez még egy időszalagot is kapsz.

2011 - a timeline éve

 

És hogy mit hoz a jövő? Zuckerbergék nemrég bejelentették, hogy nem akarnak a Google játszóterén randalírozni, inkább építenek sajátot, és hamarosan tartalom- és posztalapú kereséseket lehet majd végezni a közösségi oldalon. Ezentúl nem csak a falunkat fogják elönteni ismerőseink párzási, étkezési és unaloműzési szokásai, de immár kényünkre-kedvünkre kereshetünk a megosztott tartalmak között. Kijelenthetjük tehát: a magánélet hivatalosan is a múlté.

Ha esetleg azon szerencsések/szerencsétlenek közé tartozol, akiken a Facebook az új funkciót teszteli, oszd meg velünk a tapasztalataidat.

A bejegyzés trackback címe:

https://evoluson.blog.hu/api/trackback/id/tr765042155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása